""

A jelenkor legeredményesebb bringása a viadal előtt nem számított favoritnak, mivel július közepén sípcsonttörés miatt feladta az idei Tour de France-t. A 31 éves sztár mögött a tavalyi Tour brit bajnoka, Chris Froome lett a második, a harmadik pedig a Vueltán 2009-ben győztes, szintén spanyol Alejandro Valverde.

Contador a Vueltán 2008-ban, 2012-ben és idén, a Touron 2007-ben és 2009-ben, a Giro d’Italián pedig 2008-ban diadalmaskodott, azaz hatodik nagy győzelmét aratta a háromhetes körversenyeken. Harmadik diadalával a Vueltán az örökranglista élére került, holtversenyben a szintén spanyol Roberto Herasszal és a svájci Tony Romingerrel.

A legjobbaknak ezúttal nem volt esélyük a szakaszsikerre, mivel a Santiago de Compostelában rendezett 9,7 kilométeres egyéni időfutam felénél eleredt az eső, így a fordított sorrend miatt ők már vizes aszfalton tekertek. Az élen álló Contador ugyan 27 másodpercet veszített előnyéből Froome-mal szemben, de végső sikere nem forgott veszélyben, 1:10 perccel bizonyult jobbnak legfőbb riválisánál.

A 69. Vuelta a Espanán 22 csapatból 198-an vágtak neki a 3181,5 km teljesítésének. A 21 szakaszból álló viadalon két szünnap volt, és egy csapat, illetve két egyéni időfutam, továbbá hét nehéz hegyi szakasz tette próbára a mezőnyt.

A 31 éves kerekesen kívül mindössze öten – az olasz Felice Gimondi, a belga Eddy Merckx, a francia Jacques Anquetil és Bernard Hinault, továbbá idei Tour-diadalával immár az olasz Vincenzo Nibali – mondhatják el magukról, hogy győztek a Girón, a Touron és a Vueltán is.

Szintén beszédes adat, hogy mindössze kilenc olyan versenyző akad, aki legalább ötször győzött háromhetes viadalon, illetve ugyancsak kilenc kerekesnek – köztük Contadornak 2008-ban – sikerült egyazon évben legalább két diadalt aratnia a nagy körversenyeken, ebből őt leszámítva a "Giro-Vuelta-duplázás" Merckx-nek (1973) és az olasz Giovanni Battaglinnak (1981) jött össze.

KERÉKPÁR
Vuelta a Espana, 21. szakasz, Santiago de Compostela, 9,7 km, egyéni időfutam
1. Adriano Malori (olasz, Movistar) 11:12 perc
2. Jesse Sergent (új-zélandi, Trek) 8 mp hátrány
3. Rohan Dennis (ausztrál, BMC Racing) 9 mp h.
Az összetett végeredménye:
1. Alberto Contador (spanyol, Tinkoff-Saxo) 81:25:05 óra
2. Chris Froome (brit, Sky) 1:10 perc hátrány
3. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) 1:50 p h.
Az elmúlt tíz év győztesei a Vuelta a Espanán:
2004: Roberto Heras (spanyol)
2005: Gyenyisz Mencsov (orosz)
2006: Alekszandr Vinokurov (kazah)
2007: Mencsov
2008: Alberto Contador (spanyol)
2009: Alejandro Valverde (spanyol)
2010: Vincenzo Nibali (olasz)
2011: Juan Jose Cobo Acebo (spanyol)
2012: Contador
2013: Chris Horner (amerikai)
2014: Contador
A Vuelta a Espana többszörös bajnokai:
3: Tony Rominger (svájci – 1992, 1993, 1994)
Roberto Heras (spanyol – 2000, 2003, 2004)
Alberto Contador (spanyol – 2008, 2012, 2014)
2: Gustaaf Deloor (belga – 1935, 1936)
Julián Berrendero (spanyol – 1941, 1942)
José Manuel Fuente (spanyol, 1972, 1974)
Bernard Hinault (francia – 1978, 1983)
Pedro Delgado (spanyol – 1985, 1989)
Alex Zülle (svájci – 1996, 1997)
Gyenyisz Mencsov (orosz – 2005, 2007)
A 3 nagy körversenyen legalább 5 győzelmet aratott versenyzők:
Eddy Merckx (belga): 11 (5 Tour, 5 Giro, 1 Vuelta)
Bernard Hinault (francia): 10 (5 Tour, 3 Giro, 2 Vuelta)
Jacques Anquetil (francia): 8 (5 Tour, 2 Giro, 1 Vuelta)
Fausto Coppi (olasz): 7 (2 Tour, 5 Giro)
Miguel Indurain (spanyol): 7 (5 Tour, 2 Giro)
Alberto Contador (spanyol): 6 (2 Tour, 1 Giro, 3 Vuelta)
Gino Bartali (olasz): 5 (2 Tour, 3 Giro)
Alfredo Binda (olasz): 5 (5 Giro)
Felice Gimondi (olasz): 5 (1 Tour, 3 Giro, 1 Vuelta)
A mindhárom nagy körversenyt megnyerő versenyzők:
Merckx: 5 Tour (1969, 1970, 1971, 1972, 1974), 5 Giro (1968, 1970, 1972, 1973, 1974), 1 Vuelta (1973)
Hinault: 5 Tour (1978, 1979, 1981, 1982, 1985), 3 Giro (1980, 1982, 1985), 2 Vuelta (1978, 1983)
Anquetil: 5 Tour de France (1957, 1961, 1962, 1963, 1964), 2 Giro d,Italia (1960, 1964), 1 Vuelta a Espana (1963)
Contador: 2 Tour (2007, 2009), 1 Giro (2008), 3 Vuelta (2008, 2012, 2014)
Gimondi: 1 Tour (1965), 3 Giro (1967, 1969, 1976), 1 Vuelta (1968)
Vincenzo Nibali (olasz): 1 Tour (2014), 1 Giro (2013), 1 Vuelta (2010)